Egyszer Mátyás király Rátóton utazott keresztül, amikor a falu közepén eltörött a szekerének egyik kereke. Míg ott vesztegelt, hamar elterjedt a híre, hogy maga a király van a faluban.
Az elöljáróság sem maradt tétlen – rögtön Mátyás elé járultak, és nagy tisztelettel meghívták a községházára, hogy pihenjen egy kicsit, amíg a kocsiját megjavítják.
Míg a király kényelmesen megpihent, a falu vezetői tanácskozásba kezdtek: mivel is kínálják meg ilyen jeles vendéget?
– Kínáljuk meg dióval – javasolta az egyik atyafi.
– Inkább szilvával vendégeljük meg! – mondta a bíró, mert Rátóton igazán híresen finom szilva terem. Végül ebben állapodtak meg.
Szedtek is öt kosár szilvát, és szépen felsorakoztak vele. A bíró közben eligazította a többieket: mindent úgy csináljanak majd, ahogy ő.
Amikor a sor a király elé ért, a bíró pechjére megbotlott a szőnyeg szélében, és a kosár szilva egyenesen Mátyás király lába elé borult.
No, a többi ember se akart lemaradni – sorban mind hasra vágta magát, és kiborította a maga kosarát.
A király annyira nevetett, hogy majd hanyatt esett. A testőrei viszont méregbe gurultak a sok ügyetlenkedés láttán, felkapták a szilvákat, és visszacsapkodták a fejére az elöljáróságnak. Az egész csapat fejvesztve menekült ki az ajtón, a bíróval az élen.
Mikor végre megálltak, zihálva, porosan, az egyik ember megszólalt:
– Mégiscsak okos ember a mi bíró urunk! Tudta, hogy szilvát kell vinni a királynak… Képzeljétek csak el, mi lett volna velünk, ha diót vittünk volna!
Felhasználási feltételek
Értesítést kérek
Jelentés küldése
Saját hozzászólásaim