Ess eső..

Ess eső, ess eső!
Búza bokrosodjék,
zab szaporodjék,
olyan lesz az én hajam,
mint a csikó farka;
még annál is hosszabb,
mint a Duna hossza.

Néprajzi és kulturális háttér – Ess eső, ess eső

Az „Ess eső, ess eső” típusú mondókák a magyar néphagyomány egyik legősibb rétegéhez tartoznak. Olyan időkből származnak, amikor az eső nem csupán időjárási jelenség volt, hanem a megélhetés feltétele. A termés, az élelem és a következő év biztonsága mind az időjárástól függött.

A mondóka játékos formában fejezi ki a bőség iránti vágyat: a búza és a zab megnevezése konkrét, mindennapi tapasztalatokra épül. Ezek a növények az élet alapját jelentették, ezért gyakran szerepeltek gyerekeknek szánt szövegekben is – így a legkisebbek is bekapcsolódhattak a közösség gondolkodásába.

A hasonlatok („olyan lesz az én hajam, mint a csikó farka”, „mint a Duna hossza”) élő, könnyen elképzelhető képeket adnak. Az állatokhoz és a folyóhoz való viszony természetes volt: a csikó az erőt és növekedést, a Duna pedig a nagyságot és az állandóságot jelképezte.

A mondóka egyszerre szól a természetről, a növekedésről és az ember vágyairól – mindezt játékos, ritmusos formában.

Fejlesztői megjegyzés

A mondóka ritmusa és ismétlése segíti a beszédindulást és a nyelvi tudatosság fejlődését. A képszerű hasonlatok támogatják a belső képalkotást, miközben a közös mondás mozgással, tapsolással vagy hangsúlyváltással kísérve különösen élményszerű lehet.