Élt valaha régen egy király, akinek messze földön híres volt a bölcsessége. Nem maradt előtte rejtve semmi, mintha csak a szelek súgták volna meg neki a titkokat. Hiába lepleztek, hiába takargattak előtte valamit: a király rögtön megtudott mindent.
Katharina, a makrancos hölgy, Baptistának, egy gazdag páduai úrnak legnagyobb lánya volt. Olyan fékezhetetlen szellemű, olyan vad és indulatos, kotnyeles és csípős nyelvű hölgy volt, hogy egész Páduában nem ismerték más néven, csak Makrancos Katának.
Volt egyszer egy gazdag kereskedő; annyi volt a pénze, hogy egy egész főutcát, s még egy kisutcát is kirakhatott volna ezüstpénzzel, ha úgy tetszik neki.
Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is nevezték róla Piroskának.
Koosán Ildikó fordítása
Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek.
Két nagy család élt egykor Veronában: a gazdag Capuletek és Montague-k.
Volt egyszer egy pásztorfiú, az minden kérdésre olyan okosan meg tudott felelni, hogy messze földön híre járt a bölcsességének.
Élt Verona városában két fiatalember, Valentin és Proteus, régóta erős, zavartalan barátságban. Együtt folytatták tanulmányaikat, és szabad óráikat is mindig egymás társaságában töltötték, kivéve, amikor Proteus meglátogatott egy hölgyet, akibe szerelmes volt.
Messze tájon, ahová a tél elöl költözik a fecske, élt egy özvegy király. Tizenegy fia volt, s egyetlenegy leánykája.
(Titi Hajnalka fordítása)
Valamikor régen, volt egy falu, amit egy erős földrengés elpusztított. Összeomlott házakat és szétrombolt utakat lehetett látni mindenütt.
De szép is volt azon a nyáron a határ! Sárgultak a búzatáblák, a zab még zölden bólogatott, a kaszálókon petrencékbe hordták a szénát; piros lábú gólyák lépdeltek méltóságteljesen a réteken, és egyiptomi nyelven kerepeltek - ez volt az anyanyelvük.
Átdolgozta FAZEKAS LÁSZLÓ
Azelőtt nem ismerték az emberek a tüzet.
