Mester Györgyi - Az aranydió
Végre itt a téli iskolai szünet! Nincs több lecke, nem kell izgulni a tanórák miatt, készülhetek a karácsonyra - örvendezett Jutka.
Persze, ez alatt nem csak az ajándékvárást értette, na meg a fa feldíszítését. Az ünnepi előkészületek közé tartozott, hogy elkísérje apukát a piacra, kiválasszák a legszebb fenyőt, továbbá, hogy anyukával összedugják a fejüket a konyhában, és együtt próbálják „kisütni” nem csak az édes tésztákat, de a karácsonyesti vacsora menüjét is.
Hamarosan meglett a fa - egy pompás, zöld óriás, ami azért még épp befért a nappaliba -, és lassan eltanulta anyukától az ünnepi fogások elkészítésének fortélyait is.
Most már csak a legérdekesebb feladat volt hátra, a fenyő felékítése, na meg a szokásos, új díszek kitalálása.
Míg kisebb lány volt, az anyuka által előrajzolt papír csíkocskákat vagdosta ki ollóval, majd összeragasztotta azokat, hogy hosszú láncot alkossanak. Mikor nagyobb lett, tűvel zsinórra fűzte a pattogatott kukoricaszemeket, és azzal díszítette a fát. Tavalyelőtt már maga rajzolta a hóember figurákat, akik aztán egymásba kapaszkodva alkottak végtelen, hófehér sort, úgy ölelve körül a sötétzöld fenyő koronáját. Az elmúlt évben só-liszt alakokat talált ki, csillagokat, holdat, apró fenyőket, karcsú tornyú templomot, halacskát és madarat formázott a képlékeny, csillogó masszából.
Az idén valami új dolgot szeretett volna csinálni. Anyukával épp a bejglibe való dióbelet vásárolták a piacon, amikor meglátta, hogy az árus apró, de nagyon formás, héjas diót is árul. Addig kérlelte anyukát, amíg abból is vettek fél kilót. Azután betértek a papírboltba, ahol a különböző színű festékeket szerezték be, amivel a kicsi diókat akarta beszínezni. Már előre örült, milyen jól mutatnak majd a tarka gömböcskék a karácsonyfán.
Otthon azonnal hozzá is látott a dologhoz. Először cérnahurkot ragasztott a diókra, hogy legyen mivel felaggatni őket a fára, azután tálacskákba szétosztotta a különböző színű festékeket. Sorra belemártogatta a diókat. A végére alig maradt a festékből, csak az aranyszínűből egy kevés, az egyik tál alján. Ahogy a kosárba nézett, ott is csak egyetlen dió árválkodott, egy egészen aprócska, jóval kisebb a többinél. „Na, számodra éppen elég lesz a maradék festék, ennek ellenére, lehet, hogy mégis te leszel a legszebb” - gondolta.
Míg a diók száradtak, becsomagolta a szüleinek és a nagymamának szánt ajándékot. A csomagolás után kezdődhetett a jó mulatság, a fa díszítése.
Csupán egy bökkenő akadt: az egyik cérnahurok üresen fityegett a pálcikán, amire a festett diókat száradni felakasztotta. És pont a legszebb, az utolsónak festett apró, arany diócska tűnt el. Először csak körbenézve keresgélte, merre gurulhatott el, azután négykézlábra ereszkedett, és nem csak a nagy fenyő ágai alatt kereste, de még a szőnyeg alá is benézett, hiszen olyan kicsi az a dió, hátha oda rejtőzött el. Azonban sehol nem találta, mintha a föld nyelte volna el a kicsi aranyszínű gömböt.
A bánatán csak az enyhített, hogy anyuka megdicsérte: igazán szépek lettek az új díszeid, és az a legértékesebb benne, hogy nem csak kitaláltad, de saját kezűleg meg is valósítottad az elképzelésedet.
Nemsokára elérkezett az este, az ünnepi vacsora, a gyertyagyújtás, na meg az est fénypontja, az ajándékok átadása.
Apukától két könyvet, nagymamától hópehelymintás pulóvert, anyukától pedig - legnagyobb meglepetésére - egy fényképezőgépet kapott, mert a figyelmes anyuka bezzeg nem felejtette el, amikor ő évközben nem egyszer felemlegette, mennyire szeretné a kirándulások alkalmával látott virágokat, rovarokat fotókon is megörökíteni.
Valamivel később, a gyertyákat elfújták, a csillagszórók elhamvadtak, a család nyugovóra tért. Ágyában fekve, gondolatban végigfutott az est legszebb eseményein, csupán az nem fért a fejébe, hová lett a kicsi aranydió?!
A szeme lassan lecsukódott, álom szállt rá, amikor váratlanul ….ismét a hallban találta magát, a fenyőfa mellett. A szobában félhomály volt, és mégis, a falat borító lambéria padlóhoz közeli részén, egy keskeny nyíláson át, világosság szűrődött ki. Nem tudta megállni, hogy le ne hajoljon, és be ne kukkantson a kicsi lyukba. Amit odabenn látott, azon aztán úgy elámult, hogy majdnem felkiáltott a meglepetéstől: egy egércsalád tagjai körbeálltak egy csillogó, kerek valamit, amely, mint sziporkázó drágakő bevilágította a szűk kis teret. És hogy mi volt az a csodálatos, fényes valami? Hát az ő sokat keresett, aprócska aranydiója. Az egérkék láthatóan nem csak csodálták a kicsi lámpást, de mintha melegedtek is volna a fényénél.
Akkor az egyik egérke megmozdult, mintha megérezte volna, hogy kíváncsi betolakodó leskelődik rájuk. Ő ettől elszégyellte magát, és csendben, óvatosan felállva, otthagyta az egérlyukat.
Azon az éjszakán még sokfélét álmodott: erdei kirándulásról, szivárványszínű pillangókról, tarka madarakról, pompás virágokról, és egyre csak kattintgatott, kattintgatott az új fényképezőgépével…
Felébredvén nem emlékezett az álmára. Amikor azonban reggelizni hívták, meglepődve hallotta, amint anyuka azt mondja: képzeld, reggel itt találtam az elveszett arany diócskádat a padlón, ott, ahol a lambéria egy kicsit letört. Apuka már régen kijavíthatta volna, de talán majd az ünnepek után jut rá ideje…
És akkor ő, a megkerült kicsi diót - hogy a konyhában sürgölődő anyuka, és senki más ne lássa - begurította a lambérián lévő kicsi lyukon. „Kellemes karácsonyt egérkék!” - suttogta. Azután boldogan ment reggelizni, egy nagy titok birtokában, amelyről csak egyedül ő tudott, hogy az ő kicsi aranydiójával karácsonyozott egy egércsalád.
Mesefarm fejlesztő – Az aranydió
Korosztály: alsó tagozat (6–9 év)
(ovis és felsős irányba könnyen differenciálható)
1. Megfigyelés & szövegértés
1.1. Ki kicsoda a mesében?
Húzd alá a helyes választ, vagy rajzold le!
- Ki a főszereplő?
- Kik segítik őt a történetben?
- Kik jelennek meg titokban?
Fejleszti: szövegértés, szereplőazonosítás
1.2. Mi mikor történt?
Számozd be időrendben az eseményeket:
- diófestés
- eltűnik az aranydió
- karácsony este
- az egércsalád felfedezése
- a dió visszagurítása
Fejleszti: időrendiség, ok–okozati gondolkodás
2. Nyelvi & ritmusfelismerés
2.1. Különleges szavak gyűjtése
Írj le 3 olyan szót a meséből, ami szerinted „karácsonyi hangulatú”.
Fejleszti: szókincs, nyelvi érzékenység
2.2. Hiányos mondatok (differenciálható)
- Az aranydió azért volt különleges, mert ________.
- Jutka akkor döntött jól, amikor ________.
Fejleszti: mondatalkotás, szövegértelmezés
3. Kreatív kifejezés
3.1. Rajzfeladat – A titkos karácsony
Rajzold le, hogyan ünnepelhetett az egércsalád az aranydió fényénél!
Fejleszti: vizuális kifejezés, képzelet
3.2. Más szemszögből
Meséld el röviden a történetet egy egérke szemével!
Fejleszti: nézőpontváltás, empátia, kreatív írás
4. Logikai & rendszerező gondolkodás
4.1. Mi miért történt?
Párosítsd össze az okokat a következményekkel!
Okok:
A) eltűnt a dió
B) világított a fal mögött
C) Jutka visszagurította a diót
Következmények:
- az aranydió fénye bevilágította az egérlyukat
- az egércsalád tovább tudott karácsonyozni
- az egércsalád magával vitte a diót a fal mögé
Fejleszti: ok–okozati gondolkodás, szövegértés, logikai párosítás
4.2. Rész–egész feladat
Egészítsd ki a felsorolást!
Írd le, mi hiányzott a karácsonyfáról, amikor Jutka észrevette, hogy valami nincs rendben!
- a papírlánc ✔
- a pattogatott kukoricafüzér ✔
- a rajzolt hóemberek ✔
- a só-liszt figurák ✔
- ______________________
Fejleszti: rész–egész gondolkodás, emlékezet, szövegértés
5. Érzelmi–erkölcsi reflexió
Karikázd be a megfelelő szót, majd válassz egyet, és meséld el!
Jutka hogyan érezhette magát:
- örömtelinek
- csalódottnak
- kíváncsinak
- melegszívűnek
- büszkének
Fejleszti: érzelemfelismerés, szókincs, önreflexió
Folytatás:
Meséld el, mikor érezted magad te is így!
5.2. Te mit tettél volna?
- Megtartottad volna az aranydiót?
- Visszagurítottad volna?
- Miért?
Fejleszti: erkölcsi gondolkodás, empátia
Kvízblokk – Önellenőrző (10 kérdés)
Olvasd el a kérdéseket, és jelöld a helyes választ!
A végén derítsd ki a titkos szót!
1. Ki volt a mese főszereplője?
A) az egéranya
B) Jutka
C) a nagymama
Helyes válasz: ☐
2. Miből készítette Jutka az új karácsonyfadíszeket?
A) üvegből
B) dióból
C) papírból
Helyes válasz: ☐
3. Milyen színű volt az utolsó, legkisebb dió?
A) piros
B) ezüst
C) arany
Helyes válasz: ☐
4. Igaz vagy hamis?
Jutka azonnal megtalálta az eltűnt diót.
☐ Igaz ☐ Hamis
5. Hol bukkant fel a dió fénye Jutka álmában?
A) a karácsonyfa alatt
B) a lambéria mögött
C) az ablakpárkányon
Helyes válasz: ☐
6. Kik voltak a dió körül?
A) manók
B) egerek
C) madarak
Helyes válasz: ☐
7. Igaz vagy hamis?
Az egércsalád félt a dió fényétől.
☐ Igaz ☐ Hamis
8. Mit tett Jutka reggel a megkerült dióval?
A) feltette a fára
B) elrakta emlékbe
C) visszagurította a lyukon
Helyes válasz: ☐
9. Miért volt fontos Jutka döntése?
A) mert így lett szebb a fa
B) mert segített másokon
C) mert kapott érte ajándékot
Helyes válasz: ☐
10. Mit gondolsz, milyen volt Jutka szíve a történet végén?
A) irigy
B) gondoskodó
C) mérges
Helyes válasz: ☐
Megoldások – Az aranydió
1. Megfigyelés & szövegértés
1.1. Ki kicsoda a mesében?
- Főszereplő: Jutka
- Segítők: anya, apa, nagymama
- Titokban megjelenők: egércsalád
1.2. Mi mikor történt? – Helyes sorrend:
- diófestés
- eltűnik az aranydió
- karácsony este
- az egércsalád felfedezése (álomban)
- a dió visszagurítása
2. Nyelvi & ritmusfelismerés
2.1. Karácsonyi hangulatú szavak (példák):
- karácsonyfa
- gyertyafény
- aranydió
(egyéb, a szövegből vett megoldások is elfogadhatók)
2.2. Hiányos mondatok – lehetséges megoldások:
- Az aranydió azért volt különleges, mert aranyszínben világított.
- Jutka akkor döntött jól, amikor visszagurította a diót az egércsaládnak.
3. Kreatív kifejezés
3.1–3.2. Rajz és nézőpontváltás:
Nincs egyetlen helyes megoldás.
Elfogadható minden olyan rajz és szöveg, amely:
- kapcsolódik az egércsaládhoz,
- felismerhetően a történethez kötődik,
- önálló gondolatot tartalmaz.
4. Logikai & rendszerező gondolkodás
4.1. Mi miért történt? – Párosítás
- A) eltűnt a dió → 3) az egércsalád magával vitte a diót a fal mögé
- B) világított a fal mögött → 1) az aranydió fénye bevilágította az egérlyukat
- C) Jutka visszagurította a diót → 2) az egércsalád tovább tudott karácsonyozni
4.2. Rész–egész feladat – Hiányzó elem:
- Hiányzott a karácsonyfáról: az aranydió
5. Érzelmi–erkölcsi reflexió
5.1. Mit érezhetett Jutka? – Elfogadható válaszok:
- örömteli
- kíváncsi
- büszke
- melegszívű
(indoklással minden felsorolt érzelem elfogadható)
5.2. Te mit tettél volna?
Nincs egyetlen helyes válasz.
Elfogadható minden olyan megoldás, amely:
- indokolt,
- empatikus gondolkodást mutat,
- a történethez kapcsolódik.
Kvízblokk – Megoldások
- B
- B
- C
- Hamis
- B
- B
- Hamis
- C
- B
- B
Felhasználási feltételek
Értesítést kérek
Jelentés küldése
Saját hozzászólásaim