József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11 – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.
Az élet kegyetlen volt vele, hiszen félárva gyermekként ifjúsága tele volt lemondással és brutalitással, felnőttként pedig szembesülnie kellett a meg nem értéssel.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások nyomán Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult és tökéletesítette nyelvtudását. Közben megismerkedett a német és francia költészettel, melynek reprezentánsai közül főleg Villon gyakorolt rá nagy hatást.
Mindössze harminckét évet élt, mégis a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. Az 1945 utáni szocialista kultúrpolitika, mint haladó proletárköltőt piedesztálra emelte és emlékét, munkásságát a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel ünnepelte. Műfordítóként József Attila a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.
