Pinky manó kalandjai

Vándor Várhegyi Ibolya - Pinky manó kalandjai

Én vagyok a Pinky manó,
Szervusztok hát, gyerekek.
Idejöttem Tündérhonból,
Hogy itt legyek veletek!

Azt hallottam én odaát,
Hogy itt nem kell tanulni.
A játszást és szórakozást
Itt nem lehet megunni.

Szüleimtől egész nap
Én nem hallottam egyebet:
Tanulj fiam, majd azután
Szórakozhatsz eleget!

Ábécé és szorzótábla,
Mire jó az, mondjátok?
Azt hallottam, nem kényszerít
Tanulásra mamátok!

Minek nekem a meséskönyv?
Varázstétel kinek kell?
Most akarok szórakozni,
Este, délben és reggel!

Nicsak, ott van egy kisfiú!
Mivel játszik, hadd látom!
Kerek, pöttyös, nagyot ugrik.
Add nekem is, barátom!

Kíváncsian áll elébe
Kis Pinky a labdának,
Nem tudja azt, hogy a fiú
Tündérmanót nem láthat.

Belerúgott a labdába,
Pinkyt el is találta.
Földre huppant az ütéstől,
S lerepült a sapkája.

Feltápászkodott a földről,
Leporolta a sapkát,
Tapogatta az ütéstől
Lüktető kis homlokát.

Mért tetted ezt, te kisfiú?
Nem láttad, hogy itt vagyok?
Ám a fiú labdájába
Megint rúg egy jó nagyot!

Mielőtt a pettyes labda
Megütné a kis manót,
Kerítésnek tetejéről
Egy cica rámiákolt.

Ugorj arrébb, mert a labda
Megint megüt, te manó!
Labda elé állni neked,
Bizony mondom, nem való!

Pinky ugrott, és a labda
Füle mellett elsuhant,
Felrepült a fellegekig,
Onnan pedig lezuhant.

Gyere, ülj fel a hátamra,
Menjünk innen azonnal!
Karold át a nyakam bátran
Két picike karoddal.

Cica ugrott, s pár perc múlva
Szép kis kertnek közepén
Csücsült Pinky, mint virágszál,
Rózsabokor tetején.

Jaj, ez megszúrt! – kiáltotta.
Cica meg is sajnálta.
Látod, ha nem kapaszkodtál
Jól bele a bundámba?

Sebaj! Nevet már a manó,
Egy kis szúrás elmúlik.
Jobban fájt a labdaütés...
S a bokorról lekúszik.

Nézd csak, ott a gazdasszonyom!
Édes tejet ad nekünk,
Jut belőle te neked is,
Mind a ketten ehetünk.

Szerette a kicsi manó
A tejecske illatát,
Lehajolt a cica mellé,
Evett, s majd elszunyókált.

Cica mellett aludt szépen,
Pinky manó reggelig,
Cicabunda melegénél
Nyújtózkodott egy kicsit.

Reggel aztán jó nagy zajra
Ébredtek a szobában.
Kicsi Évi hangoskodott,
Várták az iskolában.

Mi történik? Ki ez itten? –
Ugrott talpra a manó.
Ne félj, csak az Évi baba!
Mindjárt elmegy, ...aludj, jó?

Dehogy alszok! Ilyen zűrben
Ki tudna már aludni?
Borzasztó, hogy ez a kislány
Milyen nagy zajt tud csapni!

Ne bosszankodj, mindjárt elmegy.
Csend lesz itten azután,
Nyújtózkodott a cicuska,
S dorombolt is szaporán.

Hová megy a kicsi Évi?
Mért nem alszik ilyenkor?
Kirándul, vagy játszani ment?
Korán van még fél nyolckor!

Nem kirándul, se nem játszik,
Iskolába sietett,
Gyöngybetűkkel tölti ő meg
Azt a sok-sok füzetet.

Iskolába? Ne viccelj már!
Ilyen frissen, s vidáman?
Gyere cica, meg kell nézzem,
Még ily csodát nem láttam!

Dehogy megyek, dehogy megyek!
Lustálkodok még egy jót.
Elszundított, s egy pár percre
Elfeledte a manót.

Arra ébredt, nagy itt a csend.
Elaludtál, Pinky, te?
Hol vagy? Vár már a konyhában
Ránk az édes tejecske.

De a manó nem volt sehol,
Elhagyta ő a szobát.
Nekiindult így, egyedül,
Megnézni az iskolát.

Nem kellett már a cicának
Konyhában a tejecske.
Elindult a manó után,
Itt is, ott is kereste.

Meg is látta nemsokára,
Kis Pinkyt a zebránál.
Ki nem tudta, nem mehet át
Piros, tilos lámpánál.

Ne menj, Pinky! – kiabálja,
De a manó nem hallja.
Nekivágott, hogy átmenjen
Ő a másik oldalra.

Ám megtorpan ijedtében
Az úttestnek közepén.
Egy rohanó autónak
Majdnem nekiment, szegény.

Ijedtében sarkon fordult,
Visszamegyek! – gondolta,
De ott másik autó jött,
És majdnem elgázolta.

Cica ugrott, s nagy hirtelen
Felkapta a hátára,
De nem jutott vele mégse
Túl, a másik járdára.

Eltalálta a cicuskát
Egy száguldó autó,
Így repült át túloldalra
Hátáról a kis manó.

Feltápászkodott a földről,
Örült, hogy ezt megúszta,
Ám meglátta, hogy mellette,
Ott a cica, kinyúlva.

Kelj fel cica, minden rendben!
Nincs most idő aludni!
Így tudunk csak idejében
Iskolába eljutni.

De a cica meg se moccant.
Pinky rájött, hogy baj van.
Költögette, rázogatta,
Kérlelgette, hasztalan.

Gondolkodott, most mit tegyen?
Szerette a barátját…
Feje alá tette gyorsan,
Zöld színű kis kabátját.

Varázstételt mormolt halkan,
Próbálkozott nem egyszer,
Nem használt a varázstétel,
Elmondta bár ezerszer.

Sajnálta már rettentően,
Hogy nem tanult eleget,
Odabújt a cica mellé,
S bánatosan pityergett.

Megbánásnak tiszta könnye
Rápottyant a cicára,
S mosolyogva nyalta képen
Kis manót a barátja.

Boldogan borult nyakába
Kis Pinky a cicának,
Visszamegyek Tündérhonba,
Elmesélem anyának.

Rájöttem, hogy a tanulás
Nem is olyan rossz dolog,
Jó, ha tudok minél többet,
Akkor leszek én boldog.

Okos manó lett a Pinky,
Érti már a varázslást,
Nem feledte soha ő el,
Ezt a földi kalandját!