Gyermekkoromtól fogva szeretem a verseket, és már általános iskola harmadik osztálya óta írok magam is.

Első úgynevezett sikereimet is még gyermekként értem el, egy versíró verseny különdíjazottjaként, majd egyik versemet Juhász Jácint felolvasta a Cimbora című műsorban a televízióban.
Mindezek hatására folytattam az írást, és az évek folyamán több gyermekversemet megjelentette a Tóth Könyvkiadó különböző antológiáiban, a Dörmögő Dömötör, a Tappancs újságok lapjain találkozhattak vele a gyerekek, de több gyermekzenekar is megzenésítette a verseimet, többek között a Fülemüle gyerekzenekar is.
2018 karácsonyára megjelent első önálló verseskötetem Fénysuttogó címmel, melyben felnőtteknek szóló verseimet találhatják meg az érdeklődő olvasók. 2021-ben A hegyhát kincse címmel újabb kötetem került az olvasók kezébe, melyben Nekézseny és a természet szépségei, az ünnepek öröme és melege a fő téma.
Legszívesebben tájverseket írok, szavakkal festek tájképet. Igyekszem verseimben pozitív életszemléletemet, a környezet, a teremtett világ védelme iránt érzett elkötelezettségemet is átadni olvasóimnak.
A versek mellett prózai műveket, meséket is írok. Meséim eddig a Mi mesénk című kötetben jelentek meg, jelenleg előkészületben van első önálló mesekönyvem.


Újdonságok? Hüm?

Hagyd, hogy értesítselek téged legújabb eseményeinkről, akcióinkról, kiadványainkról vagy ajánlatunkról.

Hasznos oldalak

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...