• Colors: Purple Color

Sebők Zsigmond - A gyöngyhuszár

Szép élet a katona-élet, kivált mikor háborúba hív a trombita. Oda, háborúba szeretett volna menni a csizmadia uram Pista nevezetű fiacskája. Amint egyszer künn a gyepen libát őrzött, azt gondolta: Miért ne védelmezhetném én is a hazát? Mi kell ahhoz? Egy cafrangos csákó, egy puska, egy kard, meg egy hadsereg, s úgy kiporolom az ellenség hátát, hogy csak úgy csuklik bele!

H.Gábor Erzsébet - A Mikulás

Sűrű pelyhekben hullott a hó. A gyerekek egyszerűen nem tudtak betelni ezzel a nehezen érkezett égi áldással. A domboldal, úgy megtelt délutánra, hogy alig fértek el a síkos talpú szánkók egymás mellett. A kis lurkók vidám hancúrozása betöltötte az egész parkot.

Mester Györgyi - Mikulás

Az élelmiszerboltban zárásra készülődtek, esteledett, odakinn már sötétlila volt az égbolt.
A bezárás legfeltűnőbb jeleként elkezdték felmosni a kövezetet, és a pénztáros is unatkozó képpel ült a kasszában.

Benedek Elek - Jó és Gonosz utazása

(Kirgiz mese.)
Régesrégen a Jó és Gonosz nagy barátságban voltak s elhatározták, hogy együtt mennek világot látni. El is indultak nagy készülettel, lóháton. Vittek magukkal eleséget, sokat, sokat.

Mester Györgyi - Az igazi Luca

Luca, rendes nevén Bán Lucia, igazán rendes kislány volt. Az óvodai középsős csoportban, ahová járt, az óvónénik és a társai egyaránt szerették. Mosolygós volt, mindenkihez volt egy kedves szava, megette az óvodai kosztot, nem rendetlenkedett a délutáni alvásidő alatt, vagyis rendben volt vele minden, egy dolgot kivéve: rémesen lassú volt, jobban mondva, kicsit lusta.

Mester Györgyi - Mese a szőlőről

Azokban a szeptemberi hetekben az óvodai uzsonna rendszerint az éppen érő almával, körtével, időnként hámozott karalábéval és sárgarépával egészült ki. A gyerekek kicsit már unták is a gyümölcsök, zöldségek ismétlődő egyhangúságát.

Arany László - Az aranyhajú hercegkisasszony

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat.

Sebők Zsigmond - Megcsíp a gunár!

Behozták a kukoricát a góréból, a mire örvendetes zaj támadt úgy a magló, mint a hízó ludak közt. A ludak egyértelműleg ezt kiáltották:

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Iratkozz fel a Mesefarm hírlevelére, ha szívesen kapnál értesítést új mesékről, versekhez kapcsolódó anyagokról, játékos fejlesztő feladatokról és szülőknek szóló ötletekről.

Feliratkozás után egy megerősítő e-mailt küldünk. Ha nem találod, érdemes megnézni a Spam vagy a Promóciók mappát is.

A hírlevelet csak a megerősítés után tudjuk elküldeni.

\n