Szabad-e varázsolni

Bódai-Soós Judit: Szabad-e varázsolni?

Kicsengettek az utolsó óráról. Kezdődik a vakáció! Dorina éppen most fejezte be a második osztályt, és nagyon várta már a nyári szünetet. Ezért aztán vidáman indult hazafelé.

Útközben tett egy kis kitérőt; kiszaladt a közeli rétre, hogy szedjen anyukájának egy csokor virágot. Amint így szedegette a virágokat, észrevette, hogy valami megcsillan a fűben. Közelebbről is szemügyre vette, hogy mit talált, és nagyon megörült, amikor rájött, hogy az bizony egy varázspálca, de legalábbis nagyon úgy néz ki, mintha az lenne.
Arra gondolt, hogy ki kellene próbálni, vajon működik-e. Volt a kezében néhány szál búzavirág, a pálcával rájuk suhintott, és közben ezt mondta:
– Csiribí, csiribá! Változzatok rózsává!
Ahogy ezt kimondta, a búzavirágok nyomban rózsává változtak. Nem akart hinni a szemének, csak állt ott földbegyökerezett lábbal.
Néhány perc múlva előkerült az öccse is, és elkezdte faggatni, hogy mi van a kezében. Végre magához tért Dorina, és elmondta testvérének, hogy az egy varázspálca. De a kisfiú nem hitt neki, és tovább nyaggatta nővérét:
– Mondd már meg, hogy mi ez!
– Mondtam már, hogy ez egy varázspálca – válaszolta Dorina.
– Hiszi a piszi! Bizonyítsd be! Varázsolj vele!
– Jól van, te hitetlen! Figyelj! – mondta a kislány, közben pedig öccse felé suhintott a pálcával – Csiribí, csiribá! Változz át kecskévé!
A fiú pedig tüstént átváltozott kecskévé.
Ugrándozva, dudorászva indult haza Dorina, nyomában a kecskével. Szeretett volna mindenkinek eldicsekedni azzal, hogy mit talált.
Nemsokára összefutott nővérével, és rögtön elújságolta neki, hogy van egy varázspálcája. Természetesen a nővére sem hitt neki. Erre azt is elmesélte, hogy hogyan változtatta kecskévé az öccsét, és még a kecske is bőszen mekegett hozzá, a nagylány mégis kinevette. Dorina erre dühbe gurult, és se szó, se beszéd tehénné változtatta nővérét.
Így ballagtak tovább hárman: elöl a kislány, mögötte a kecske és végül a tehén.
A varázslás egyre jobban tetszett Dorinának. Most már szórakozásból varázsolt át mindenkit, akivel útközben találkozott. Hamarosan egész állatsereglet követte: kecske, tehén, kakas, pulyka, kutya, macska, ló, szamár, béka, egy kisegér, és még egy pingvin is.
Ki tudná azt megmondani, hogy mit művelt volna még Dorina, ha nem jön közbe valami.
Ami pedig közbejött, az az állatok bosszúja volt: a madarak elkezdték csipkedni a lányka lábát, a macska karmolászta, a kisegér felszaladt a hátán, és a fülét harapdálta, a béka az arcára ugrott, végül pedig, a nagyobb állatok is üldözőbe vették.
Ekkor már nagyon megijedt a kislány, és sírva rohant végig az utcán, egyenesen nagyapja karjaiba, aki szerencsére éppen arra járt.
Nagyapó nem értette, hogy miért bántják unokáját az állatok, ezért elkergette őket, de azok nem mentek túl messzire; tisztes távolságból figyelték, hogy mit csinál Dorina. Arra számítottak, hogy a nagypapáját is átváltoztatja valamilyen állattá.
De a kislány most nem varázsolt, hanem csak sírt, mert nagyon megijedt. Alig tudta őt megnyugtatni az öreg. Végül aztán Dorina hüppögve-szipogva mindent bevallott neki.
Miután nagyapó végighallgatta a történteket, rettenetesen megszidta unokáját, amiért ilyen gonoszságot művelt, elvette tőle a varázspálcát, és minden állatot visszaváltoztatott vele emberré.
Dorina sírva kért bocsánatot mindenkitől, és megígérte, hogy soha többé nem varázsol.
Nagyapó ezután gondosan elzárta a varázspálcát, de azzal bíztatta unokáját, hogy ha majd megtanulja, hogyan lehet jóra használni a benne rejlő varázserőt, akkor visszaadja neki. Mert a varázslás csuda jó dolog lehet, csak ne ártsunk vele senkinek!