Mátyás király mesék - Mátyás király lányai

Volt egyszer, réges-régen, egy igazságos király: Mátyásnak hívták. Három lánya élt vele a palotában – szépek voltak, okosak, de egészen különböző természetűek.

Egy napon a király háborúba indult. Búcsúzóul a palota kapujára három koszorút függesztett – egyet-egyet mindhárom lányának.
– Ezek megmutatják majd, hogyan viselkedtek nélkülem – mondta. – Akié megfonnyad, az nem tartotta meg a tisztességet. De amelyiké friss marad, az becsülettel őrizte a helyét.
A király alig hagyta el az országot, a szomszédos birodalom ifjú hercege, Gyöngy, gyakori vendég lett a palotában. Udvarolt, tréfált, kártyázásra hívta a lányokat. Egy este különös játékot ajánlott:
– Kártyázzunk. Aki veszít, velem alszik ma éjjel.
A két idősebb nővér gondolkodás nélkül belement. Az első este a legidősebb, másnap a középső vesztett. Harmadnap a legfiatalabb, Izolna került sorra.
Ő azonban elmosolyodott, s udvariasan így szólt:
– Ha így kívánja, herceg úr, teljesítem, amit a játék megkövetel.
De Izolna nem vakmerő volt – hanem eszes.
Amikor este lett, a palota egy félreeső zugában, egy elfeledett angol vécében (régi öblítéses illemhely) vetett meg az ágyat. Lepedőt simított a fedélre, s úgy hagyta, mintha igazi fekhely volna.
Amikor Gyöngy herceg megérkezett, ráült – és nyomban bele is pottyant.
Izolna kívülről zárta rá az ajtót. A herceg kiáltozott, dühöngött, a szolgák végül kiszabadították – csupa sár, csupa szégyen volt. Ettől a pillanattól fogva csak egy dolog járt a fejében: bosszút állni.
Másnap a két nővér kérlelte:
– Kérj tőle ebédet a nevedben. Azt majd nem ússza meg olyan könnyen!
Izolna azonban óvatos volt. Tanácsot kért a palota bölcs öregasszonyától, aki segített neki kiötleni egy új tervet:
– Öltözz rongyos ruhába. Menj a herceg udvarába, s jelentkezz libapásztornak. A konyhán szedj ételt a testvéreidnek, a többit borítsd ki. De egy fazékra ezt írd rá:
„Én voltam, Izolna. Ha bánja, intézkedjen Gyöngy herceg.”
Így is történt. Izolna rongyos kendőben, lehajtott fejjel surrant be a konyhába. Ellátta a testvéreit, majd felforgatta az ebédet, és mire a herceg leért, csak üres tálakat, káoszt és egy feliratot talált.
– Már megint Izolna! – mordult fel. – Ezt még megbánja!
Ezúttal borért küldte. De Izolna ismét előbb a bölcshöz fordult. A tanács így szólt:
– Jelentkezz pincemesternek. Öltözz férfiruhába, és viselkedj profin. Mikor egyedül vagy a pincében, tölts bort a testvéreidnek, a többit borítsd ki. Egy hordóra pedig írd rá, amit szoktál.
A herceg semmit nem sejtett. A „pincemester” jött, tett-vett, s mire elment, újabb káosz maradt hátra – és egy hordó oldalán a név: Izolna.
– Elég volt! – üvöltötte Gyöngy herceg. – Most aranyalmát kérek tőle!
Az almafa alá azonban veremet ásatott. Izolnának bele kellett volna hajolnia, hogy elérje a gyümölcsöt, s őt onnan akarta elkapni és megleckéztetni.
Izolna most is tanácsot kért.
– Kérd meg a herceget, mutassa meg, hogyan kell hajolni az almáért – mondta a bölcs. – S amikor lehajol, csapd be a vermébe, s verd el jól, ahogy ő tenné veled.
Így lett. Izolna mosolyogva kért útmutatást, a herceg odahajolt – és máris a verem mélyén találta magát. A szolgák nem merték kiszabadítani, mert parancsot kaptak: semmire ne reagáljanak. Most a herceg ordított, és Izolna alaposan ellátta a baját – ám az aranyalmát elhozta.
A herceg hosszú hetekig lábadozott, s közben új tervet kovácsolt. Elterjesztette, hogy súlyosan beteg, és orvost keres.
Izolna sejtette, hogy csapda ez is. A bölcs öregasszony így segített:
– Öltözz orvosnak. Keverj paprikát sóval, s azzal kend be a sebeit. Erős lesz, de hatásos!
A „doktor” eljött, és a herceg kiabált, mint akit nyúznak. Amikor a fájdalomtól már levegőt is alig kapott, a bejáratnál meglátott egy újabb üzenetet:
„Én voltam, Izolna. Ha bánja, intézkedjen Gyöngy herceg.”
Épp ekkor tért vissza Mátyás király. Megnézte a három koszorút. Kettő elszáradt – a két idősebb lányé. Egyedül Izolnáé volt friss, mintha csak aznap fonták volna.
A király elmosolyodott. Már tudta, kiben bízhat.
Nem sokkal később megjelent Gyöngy herceg, s meglepő kéréssel állt elő:
– Feleségül kérném Izolnát.
A király meglepődött, de azt mondta:
– Ha Izolna beleegyezik, áldásomat adom.
Izolna bólintott.
Fénytől zengett a palota: hét országra szóló lakodalmat ültek.
Ám a menyegző után a herceg sötét arccal közeledett Izolnához:
– Most már a feleségem vagy. A bosszúm ideje eljött!
– Akkor adj néhány nap haladékot – kérte Izolna csendesen.
Végső segítségért újra az öregasszonyhoz ment.
– Készíts egy viaszbábut – mondta a bölcs. – Pont úgy nézzen ki, mint te. Kend be a nyakát mézzel, s ültesd a díványra. Te bújj alá.
Így lett. A herceg belépett, s haraggal levágta a báb fejét. A méz rácsorgott az ujjaira és ajkára.
– Ó, Izolna! A véred olyan édes, mint a méz... – súgta megtörten. – Bánom, amit tettem.
Ekkor megszólalt valaki a dívány alól:
– Ha kimész, talán jobban leszek.
A herceg megrémült, kimenekült, mert megijedt a hangtól, majd belépett újra – és ott állt előtte Izolna, élve, mosolyogva.
– Megbocsátasz? – kérdezte.
– Ha többé nem bántasz – felelte Izolna –, akkor igen.
És ettől a naptól kezdve valóban boldogan éltek – szeretetben, békességben, sokáig. Talán még ma is élnek.