G. Joó Katalin: Hörcsög Csöpi a pácban
A Cikornyácska folyótól nem messze, a Kúphegy mellett, lakott egy hörcsög család. Boldogan éldegéltek, ám egyszer Csöpi, a legkisebb hörcsög eltűnt.
Tűvé tették a mezőt, bejárták az erdőt, kutattak a Cikornyácska folyó partján, a Kúphegy lábánál, de nem lelték. Hörcsög mama sírt-rítt. Hörcsög papa vigasztalta:
- Ne bánkódj kedves feleségem! Megtaláljuk! Hörcsög szavamra mondom!
- Mi is segítünk! - kiabált a hat kishörcsög.
A mami letörölte a könnyeit, megsimogatta gyermekei buksiját. Feltarisznyálta Hörcsög papát, aki elindult, hogy még egyszer átnézze az erdőt. A gyerekek, Ödike vezetésével újra a mezőre tartottak, hogy alaposabban átkutassák. Ödi egész úton ezt hajtogatta:
- Előre, és ne hátra! Figyeljünk és füleljünk! Igyekezzünk, keressünk! Kistestvérkénk szeretünk. Hamarosan rád lelünk!
Mentek, mendegéltek. Találkoztak Pocok Pannával.
- Nem láttad legkisebb testvérkénket? - érdeklődött Ödike.
- Sajnos, nem - felelte Panna. Pedig futkostam erre-arra, de nem találkoztam vele.
A hörcsög gyerekek tovább sétáltak. Összefutottak Tücsök Tücsivel.
- Kedves Tücsi! Nem láttad testvérkénket? - érdeklődött Hörcsög Gitta.
- Jaj, szegényke! Remélem nem esett baja! A hangszeremet javítgatom, az új dalokat tanulgatom, de nem láttam erre Csöpit.
Búsan ballagtak tovább a testvérek.
Hörcsög papa közben megérkezett az erdőbe. Kérdezte a madarakat, faggatta a nyulakat, a mókusokat, de senki sem tudott Csöpiről. Reménykedett, hogy nem esett baja kicsinyének. Folytatta tovább a keresést.
Eközben Hörcsög Csöpi egy gödörben kuksolt a mezőn. Akkor ugrott bele, amikor meglátta, hogy egy sas közeledik felé. Gondolta, hogy ott a lenn, a mély lyukban, biztonságban lesz. Amikor elmúlt a veszély, sehogy sem tudott kimászni. Már nagyon éhes és szomjas volt, no, meg persze nagyon hiányozott neki a családja is. Törte a fejét, hogyan kerülhetne ki ebből a pácból. Ekkor, kiáltozásra lett figyelmes.
- De hiszen ez Ödi! - ujjongott a kis bajbajutott. Hangosan ordítani kezdett. - Erre, erre! Itt vagyok!
Ödi megállt és fülelt:
- Ti is halljátok? Ez Csöpi!
Szaladni kezdtek a hang irányába. Hamarosan a gödör szélén álltak, s meglátták a benne kuporgó testvérkéjüket. Üdvrivalgásban törtek ki.
- Éljen, megvagy! Már annyira aggódtunk érted! - vágtak egymás szavába testvérei.
- Valahogy kihúzunk, ne aggódj! - mondta Ödi.
Azonnal kiosztotta a feladatokat. Hörcsög Dömi és Csilla ágat hozott, a többiek egymás mögé álltak, és együttes erővel húzni kezdték az ágba csimpaszkodó testvérüket. Így került ki a csávából Csöpi. Boldogan szaladtak a szülői házba.
Pont akkor ért haza Hörcsög papa is, kimerülten és szomorúan. Épp pátyolgatta feleségét, amikor nagy ricsajjal berobbantak a gyerekek.
- Megtaláltuk! Itt van! - kiabálták.
Hörcsög mama sírva az ölébe kapta Csöpit, ölelte, puszilgatta. Hörcsög papa is elmorzsolt egy könnycseppet.
- Hát, igen! Mindig is tudtam, hogy remek gyerekeink vannak mama!
- Drága szüleim! Többet nem kószálok, nem bóklászok el egyedül! Úgy féltem, amikor megláttam azt ronda nagy madarat! Még az is megfordult a fejemben, hogy nem látlak többé benneteket!
Elmesélte kalandját a sassal.
- Minden jó, ha a vége jó! - jegyezte meg mosolyogva Ödi.
Majd átölelték egymást, s boldogan tértek nyugovóra.
