Radics Renáta: A pénzes ládika
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falusi házikó, abban élt egy asszony a férjével. Az asszony minden reggel, miután a férje napszámba ment, elment vásárolni.
Vett egy kis zöldséget, ezt-azt, amire épp telt, majd hazament, megfőzött estig varrt, takarított, sepregetett. Tiszta házban, meleg étellel várta haza mindig az ő férje urát.
Egy nap az asszony éppen a pénzt számolgatta az asztalon, hogy mire fogja futni, amikor egy száz forintos leesett a földre és gurult-gurult, beesett a padlórésen. Na, gondolta magába, gyorsan hoz egy éket, kifeszíti a deszkát, nehogy már kárba vesszen az ételre valója már. Ahogy feszíti a deszkát, hát látja, hogy egy kis láda van alatta. Egyből kiemelte, kinyitotta, hát látja, hogy a kis doboz pénzzel van megpakolva. Arra gondolt, nem mondja el urának a szerencséjüket, még elszórná haszontalan holmikra az egészet. Inkább majd ő költi el szépen lassan, így nem tűnik fel, hogy honnan lettek hirtelen vagyonosabbak.
Fogta a kosarát, és elindult vásárolni. Megvette a zöldséget, majd a Tóalmási Húsüzlet előtt megállt egy kicsit. Régóta vágyott már arra, hogy valami igazi, finom, kiadós ételt készítsen, amihez tudta, hogy a helyi üzlet finom húsai illenének a legjobban. Így hát, bement a boltba. - Igazán megérdemelnénk már egy ízletes vacsorát- gondolta magában. S a fonott kosarát sonkával, kolbásszal megpakolva vitte haza.
Este megjött az ura, nézi az ebédet. Kérdezte is, miből telt nekik ilyen drága ételre? Az asszony meg egyből rávágta, hogy ő a pénzt már régóta spórolta, itt volt az ideje, hogy férjét sonkával várja haza.
Másnap kiment az asszony a piacra, megfogadta, elzárja a talált pénzt vagy egy hónapra. Ámde meglátta a gyönyörű ruhákat, gondolta, ráférne már egy új szoknya. Vett is egy pirosat magának, egy nadrágot pedig férje urának. Este jön haza az ember, látja az új holmikat. Meg is kérdezte nyomban:
- Még mindig maradt abból a félretett pénzedből? Ezt már neked nem hiszem el.
- Jajj uram, dehogy van már abból a pénzből. A piacon megegyeztem az árussal, ledolgozom majd a nyáron az árukat.
Harmadnap az asszony magával megbeszélte, bármit is lásson, ő bizony nem nyúl a talált pénzhez. Aztán egyszer csak megpillantott egy kiírást, hogy egy gazda árulja a tehenét, ráadásul nagyon olcsón. Mit volt mit tenni, nem hagyhatta, hogy elessen a jó üzlettől, kifizette, s haza vitte a jószágot.
Este jön az ember, látja a tehenet, köszönni sem köszön, csak kérdi egyből otthon:
- Talán a tehén árát is ledolgozod?
- Dehogy dolgozom, lelkem-angyalom! Képzeld az állatot ide hozta egy gazda, hogy nem e fogadnám be, mert ő messzire költözik, s tehenét oda nem viheti.
Az ember úgy tett mintha elhitte volna, még ittak is az asszonnyal, egy pohárkával a nagy szerencséjükre.
Másnap reggel kilépett az ajtón, mintha dolgozni menne, de elbújt a ház mögött, s az ablakból lesett be.
Erre látja, hogy az asszony előveszi a ládikát, s számolgatja a megmaradt pénzt a doboz alján.
Gondolt egyet az ember, s kiment ez erdőbe. Egy vadalmafát ásott ki, egy zsákba fektette. A piactérre ment vele álruhában, s mikor a feleségét meglátta, ezt kiabálta:
- Vegyenek fát tőlem, fát vegyenek! Már csak egy van belőle! Aki ezt elülteti, annak egész évben gyönyörű szép, nagy szemű almát fog teremni.
Gondolta az asszony, ezt nem lehet ott hagyni, az utolsót neki kell elvinni. Odaadta a maradék pénzt a ládából, s otthon tüstént elültette a fát, amit vásárolt.
Jött haza a férje este, s mesélni kezdett.
- Képzeld asszony, ma meg én jártam szerencsével. Az erdőből hoztam egy vadalmafát, s eladtam jó pénzért a piacon.
Az asszony nyomban elszégyellte magát, hogy a férje a titkát megtudta, s ily tréfás módon becsapta.
Ura meg csak nevetett, de úgy, hogy még a széklába is beleremegett. Elköltötték a pénzt ételre, italra, együtt hahotázva jókat mulattak. S az asszony urának megfogadta, nem lesz többé előtte semmilyen titka.
Felhasználási feltételek
Értesítést kérek
Jelentés küldése
Saját hozzászólásaim