G. Joó Katalin: A hóember
Egy téli nap havazni kezdett az erdőben.
- Hurrá! Végre esik a hó! - rikkantotta Röffencs, a vaddisznó.
Felöltözött, és hangos röfögéssel tudatta barátaival, hogy hull a hó.
- Gyertek! Készítsünk hóembert! Találkozzunk a tisztáson! - röffentette Röffencs, a vaddisznó.
Hamarosan megérkeztek pajtásai. Mindenki kivette a részét az építésből. A farkas a rókával sok havat hordott össze. Röffencs szépen megformázta, majd a Medve Mikivel egymásra rakta a hógombócokat. A nyuszi hazaszaladt répáért. A bagoly egy sálat hozott. A mókuska tobozokat cipelt a kosarában.
- Ebből lesznek a szemei és a gombjai! - makogta vidáman a mókuska.
A répa orrú, tobozszemű, piros sálas hóembert elégedetten nézték a kis állatok.
- Valami még hiányzik… - dörmögte Medve Miki.
- Igen! - huhogta a bagoly. Nincs kalapja és seprűje!
- Seprűnek valót hozok én! - kiáltotta a róka, és hamarosan egy fenyőággal tért vissza.
Bundás kutya a szokásos reggeli sétáját tette az erdőben, amikor meglátta a kis csapatot.
- De szép hóembert készítettetek! - vakkantotta elismerően Bundás.
- Igen, de még mutatósabb lenne egy kalappal a fején! De sajnos, az nekünk nincs! - sóhajtotta a nyuszika.
- Óh, csak ez a baj! - mondta Bundás kutya. Várjatok csak!
Azzal térült – fordult, s megjelent egy lábaskával.
- A gazdám épp ma dobta ki a szemétdombra, mert kilyukadt.
Medve Miki felhelyezte a hóember fejére a lábaskát. Az állatkák egy darabig csodálták a csinos hóemberüket.
- Igazán remekül sikerült! - mondta a róka.
- Igen – huhogta a bagoly -, mert mindenki szorgoskodott. Közös munkának, édes a gyümölcse!
Majd vidáman körbetáncolták a hóembert.
