Sás Károly - Jászapátin azt a házat, ahová születésem után hazavittek a szüleim, dédnagyapám építtette.
Őt is úgy hívták, mint nagytatámat: Nagy Szép István. Kovácsmester volt. A lakóházzal egybeépülve állt a család kovácsműhelye.
Ott dolgozott nagytatám öccse, Nagy Szép Miklós, szintén kovácsmester. Nagy és jól felszerelt műhely volt.
Mióta emlékezni tudok, mindig úgy léptem abba a műhelybe, mint a csodák világába. Valóban csodák történtek ott. Legalábbis nekem, kisgyereknek.
Ti is biztosan elámulnátok ezeket látva:
- egy darab vasat felizzítanak a kovácstűzhely fújtatóval,
- sárgás-vörös színben izzik a vas,
- az üllőre fektetik és ráütnek kalapáccsal,
- az ütéstől szikrák repülnek minden irányba, mint ezernyi csillag,
- a tűztől puhává vált vas úgy formálható, mint a gyurma.
Az ott dolgozó férfiak rendkívüli tudással és erővel megáldott emberek voltak a szememben.
Mutattam már nektek azt a lópatkót, amit dédnagyapám csinált. Ő 1843-ban született, és azt a patkót húszévesen, 1863-ban készítette.
Ott volt a műhely egyik falán. Vigyáztak rá, tisztelettel nézték a nagyszüleim. Megőrizték a szüleim. Én pedig úgy veszem a kezembe, mint egy kincset.
Egy darab békés múltat, családunk történetének egy ipari emlékét.
Ismeritek a lovak lépéseinek jellegzetes hangját köves úton? A patájukra szögelt vaspatkó adja azt a hangot.
Igen, jól hallottátok! A patájukra van szögelve! Gondolhatjátok, milyen tudás kell ahhoz, hogy jól tegyék rá.
Ha valamit elrontanak, a szegény ló lesántul. Állatorvos tudja csak meggyógyítani.
Én többször is végignézhettem, ahogy egy vasdarabból patkót csinálnak, és ahogy azt felerősítik a ló lábára.
Elmesélem.
A megfelelő méretre szabott laposvasat a kovácstűzhelyben hevítették. Természetesen erős szerszámmal tartották a tűzben addig, amíg sárgás-vörös színben nem izzott.
Akkor ráhelyezték az üllőre, és kalapáccsal meghajlították patkó alakúra. Aztán újra tűzbe tették, mert a patkó közepére fület, más néven kápát formáltak.
A patkó külső részét egy speciális szerszámmal árkolták. A vasat az egész munkafolyamat alatt izzásban kellett tartani.
Az árokba egy másik szerszámmal lyukakat ütöttek – abba kerültek a patkószögek.
Ezekkel a szögekkel erősítették a ló patájára a patkót.
Még tűzforró volt a patkó, amikor ráillesztették a patára.
Soha nem felejtem el a füstölgő szaru illatát. Hogy fájt-e a lónak? Nem érezte-e úgy, mintha megégne a talpa?
Gondolom, nem, mert akkor rugdalózott volna. A pata elhalt szövet, folyamatosan nő, akárcsak a mi körmünk.
Az volt számomra még csodálatos, hogy 15-20 perc alatt elkészült egy patkó, sőt, fel is volt erősítve a ló patájára.
Emlékeztek, amikor a szántóföldön patkót találtunk?
Szerintetek miért mondják, hogy a talált patkó szerencsét hoz?
Ezt olvastam: ha a patkó megvédi a ló lábát a rossz úton, akkor az embert is megóvja a veszedelmektől.
A patkót hét szöggel ütik a ló patájára. A 7-es pedig bűvös szám. A vas ereje távol tartja az ártó erőket.
A patkó U alakja szarvasagancsra emlékeztet – a szarvakat védő jelnek tartották az emberek.
Most is sok ház ormára helyeznek szarvasagancsot.
Én kiskoromban azt hittem, hogy a talált patkóban benne van a kovácsmester titokzatos szakmai tudása.
Meg azt is hittem, hogy sugározza annak a lónak az erejét, amelyik viselte.
Most aludjatok jól! Álmotokban kukucskáljatok be ükapátok kovácsműhelyének ablakán.
Biztos behív benneteket, és megmutatja, hogyan kell a nagy kovácstűzhely fújtatóval felizzítani a tüzet.
Az üllő megcsendülő hangja örökre bennetek marad, és erőt ad, amikor szükségetek lesz rá.
