Hozod a kölnit… vagy inkább a slagot?

Húsvét hétfő reggele. Egyes családoknál már rotyog a sonka, máshol a gyerekek csokitojást számolnak. De van, ahol ilyenkor hangzik el a híres kérdés:
„Meglocsolhatlak?”

Sokan ma már mosolyognak ezen – főleg, amikor a nagypapák mesélnek a vödrös locsolásról, meg arról, hogy ki hány tojást kapott egy-egy jól sikerült versikéért.
De vajon honnan jött ez a furcsa, vizes, mégis kedves szokás?

Miért locsolunk húsvétkor?

A locsolás hagyománya régi időkre nyúlik vissza. Akkoriban a víz nemcsak hasznos volt, hanem valami különlegeset is jelentett: tisztaságot, életerőt, megújulást.

A tavaszi ünnepek mindig a természet újjászületéséről szóltak. És a húsvét – ami eleve a feltámadás, az új kezdet ünnepe – jól kapcsolódott ehhez.
Így lett a húsvéti locsolás is jókívánság: ha egy lányt megöntöztek, azt mondták, egészséges és szép lesz egész évben.

Régen még nem volt kölni

Manapság legtöbben kölnivel locsolnak – finomabb, udvariasabb módon.
De régen, főleg falun, igazi vízzel történt a locsolás – nem ritkán egy egész vödörrel. A fiúkat gyakran csapatostul várták az udvarokon: énekkel, verssel érkeztek, a lányokat pedig sokszor szó szerint nyakon öntötték.

Ez persze nagy nevetésekhez, menekülésekhez vezetett – de senki sem haragudott.
Sőt: aki kimaradt, az néha kicsit csalódott volt. Mert a locsolás figyelmesség is volt – és egy kicsit talán udvarlás is.

A piros tojás üzenete

A lányok nem maradtak adósak. A locsolást piros tojással köszönték meg.
A piros szín az életet, az egészséget jelképezte. A tojás pedig a kezdetet – az új élet reményét.

Kezdetben igazi tojásokat festettek, sokszor természetes anyagokkal: hagymahéjjal, fűszerekkel, vagy díszes viaszmintákkal. Később jött a csokitojás, a cukortojás, meg a bolti aranypapíros változat.

Egy dolog azonban nem változott: a mosoly, amivel átadták.

És most? Maradjon? Nevetünk rajta?

A világ változik, a szokások is. A vödör ma már ritka látvány. A legtöbb fiú inkább egy kis parfümmel locsol, vagy csak egy kedves verset mond – néha még azt sem.

És ez teljesen rendben van.

A húsvéti locsolkodás ma inkább egy emlék, egy hagyomány, egy játék.
Nem kell komolyan venni – de jó, ha tudjuk, honnan jött.
Mert egy szokás akkor él, ha ismerjük. Akkor lehet rajta nevetni, szeretni, továbbadni.

Gondolkodtál már ezen?

• Te hogyan locsolnál, ha visszautazhatnál a régi falusi húsvétokba?
• Milyen verset tanulnál meg, ha most indulnál locsolni?
• És szerinted: jó ez a szokás, vagy csak vicces maradvány?

Egy kis múlt, egy kis víz, egy kis öröm

A húsvéti locsolkodás nem a vízről szól, és nem is csak a nevetésről.
Egy darabka emlék a múltból, amit még őriz a nagyi, a papa – és talán mi is.

És amikor azt kérdezi valaki, hogy „Meglocsolhatlak?”, akkor nem csak egy verset mond. Hanem egy kicsit azt is:
„Örülök, hogy vagy.”