Tölgyesi Lívia: Vándorszív
Bűvös Bükknek kies tája:
öreg bükkös büszke bája,
igéző az erdő csendje,
Őserdőnek hívó öle.
Régmúlt idők ősi jussa,
var sáncok, romok nyoma,
barlang falán víz ereje,
forrás mélyén hős igéje.
Vándor lába túr avarba
kémlel körbe, merre sorsa?
Anno ősök, tudja, jöttek,
magot hoztak, vadat űztek.
Farkas nyomán, hiúz árnyán,
gazdag zsákmány boldogságán,
otthont leltek, tanyát vertek,
Barlang mélyén szarvast ettek.
Megidézték szellem szárnyán,
holló madár erős hangján,
eleiknek merész tettét,
eltáncolták mind a regét.
Szikla tövén csontok halma,
Letűnt idők híre-hamva,
Lemenő nap bíbor fénye,
Vándort hív most estebédre.
Bokrok hűse, rét illata,
várja őt a Bükk-fennsíkra,
friss szamócás Nagymezőre,
vadvirágok tengerébe.
Ritkán látott: bajuszvirág,
légybangó és bábakalács,
töbrök alján sárkányfüve;
örül most a Vándor szíve.
Hallja mének nyihogását,
csipkéskúti paták zaját…
vándorszíve nagyot dobban,
itthon van ő, Örömhonban.
Bűvös Bükknek kies tája,
öreg bükkös büszke bája,
Őserdőnek óvó csendje,
utat nyit, ha Vándor jöve.
2017. április 13.
