Erdős Sándor - Marci vadászik
Marci a verébfióka
lepottyant a faágról.
Nehogy kiderüljön otthon,
kap akkor majd anyjától.
Csábította a nagy világ
annak a sok csodája.
Gondolta, ha visz élelmet
anyja majd megbocsátja.
Ugrott párat, lépett egyet
máris látott egy csodát.
Szunyókálva bokor alatt
óriási gilisztát.
Jó hangosan felkiáltott:
– Ébredjél már fel komám!
– Ne aludjál most itt nekem,
te leszel a vacsorám.
Akkora volt a kukac, mint
gólya nyaka nagyjából.
Három hétig ebédelnek
ekkora nagy jószágból.
Fel is ébredt a nagy kukac,
persze, mert őt zaklatták.
Ásított is olyan nagyot
a vakok is láthatták.
Csodálkozott nagyon Marci
látva ásító komát.
– Foga nőtt a gilisztának?
– Hát még ekkora csodát!
Ám a fáról anyja kiált
hívja vissza fészkébe:
– Gyere onnan pelyhes tollú,
nem lesz ennek jó vége.
– Fogtam én egy nagy kukacot!
Kiabált Marci vissza.
– Sokkal hosszabb hidd el nekem,
mint szőlőfán az inda.
– Hosszabb bizony és harap is
nem giliszta az kígyó.
– Hagyd ott Marci veszélyes az,
bármennyire csábító.
Megrettent a kicsi veréb
el is szökkent hirtelen.
Azért még visszakiabált:
– A gyümölcs tudd,jobb nekem.
A lényeg, hogy megúszta a
félelmetes kalandot.
Kapott ezért kobakjára
anyjától egy barackot.
A barack is csak egy gyümölcs
igaz nem erre gondolt,
amikor nagy pökhendien
a kígyónak visszaszólt.
