H.Gábor Erzsébet - Berkenyeágon kismadár
Szitál a hó a pelyhe lágy,
picinyke cinke messze vágy,
berkenyeágon meglapul,
vacog az árva szótlanul...
Szakad a hó, a szél süvít,
s mint akit minden feldühít,
úgy fújja szét a porhavat,
keringve száll a fák alatt.
Madárka szárnya megfagyott -
akár egy élő tetszhalott,
gubbaszt az ágon - tudva azt,
nem várja őt már új tavasz.
Egy néne éppen arra jár -
látszik a vénség rajta már,
lépte is lassú, óvatos,
ahogy a hóra rátapos.
Berkenyeágon kismadár,
várja a szörnyű fagyhalál -
ámde, a néni arra néz,
s már csak egy percig tart a vész,
markába fogja - oly meleg,
madárka szíve megremeg.
Kabátzseb lesz a lakhelye,
hálát ragyog a csöpp, szeme.
Tavasz van, és a berkenye
ezer madárral van tele,
s mindegyik néki énekel -
dalukra lenge szél felel.