A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. Ebből a névből éppen úgy, mint valós gyökérből a fák, táplálkoznak írásaim.
Úgy érzem, hogy ennek a névnek természetes helye van a verseim, novelláim, meséim alatt. Egy szép kerek pont a mondat végén.
2008 óta ezen a néven publikálom írásaimat.
Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár szakán diplomáztam, 2000 óta pedig Budapesten élek férjemmel. 2012-ben született meg Péter, a kisfiam, azóta tehát már hárman vagyunk. A szülés előtt (2005 óta) magántanárként oktattam a matematikát, az azt megelőző öt évet pedig a szociális szféra csodálatos, de embert próbáló világában töltöttem.
Időközben családterápiát tanultam és az önismerettel kezdtem el mélyebben foglalkozni, aztán a tanítványaimtól is sokat tanultam, elsősorban önmagamról, és a világról, melyet együtt építünk magunk körül. E világ egy-egy kis szeletkéje, a velünk és bennünk élő csoda képezi írásaim alapját, melyre fantáziám fest bőszárnyú pelerint.
Az írás az életem gerince, váza, a legnagyobb támaszom, hiszen örömét szinte a beszéddel, járással együtt ismertem meg, s mindeddig soha nem hagyott cserben. Már óvodás koromban megszülettek első rigmusaim, aztán végigverseltem az általános iskolát. Középiskolás koromban kísérleteztem első novelláimmal, majd később a mesékkel. Első regényemet pedig felnőtt fejjel írtam. Nyilvánosság elé mégis csak 2007-ben léptem meséimmel, verseimmel, novelláimmal.
Nagyon fontosnak tartom az író és olvasó közötti valódi kapcsolatot, ezért részt vettem a Gyermek- és ifjúsági írók 19. szekszárdi tanácskozásán 2010-ben, voltak irodalmi programjaim – író-olvasó találkozók, rendhagyó irodalomórák – Szentendrén, Bátán, Bogyiszlón, Mattersburgban, Gyulán, Budapesten, Zalaegerszegen, Szegeden, Marosvásárhelyen, Maroskeresztúron, Bösztörpusztán (MOGy), Nagyalásonyban, Gyenesdiáson, Szekszárdon és bízom benne, hogy lesznek még másutt is.
Rendszeresen zsűrizek irodalmi pályázatokat, és alkalmanként a szervezésükben is részt veszek.
2011 óta az Élő Magyar Líra Csarnokának – www.magyarparnasszus.hu – vezető szerkesztője vagyok.
2016 eleje óta pedig a Dörmögő Dömötör állandó szerzőjének mondhatom magam, többek közt a magazin alap meséit is én írom.
Számos írásom jelent meg nyomtatásban különböző hazai, vagy határon túli folyóiratban (Agria, IPM, Ügyészek lapja, Dörmögő Dömötör, Kisalföld Breki Magazin, Mini Manó foglalkoztató, Avana Arcképcsarnok, Nyírségi Gondolat, KisLant, Szilaj Csikó, Átalvető, Sikoly /Szerbia/, Napút, illetve a dévai székhelyű Corvin Kiadó különböző kiadványai, gyermekújságjai)
Szerepelnek írásaim válogatáskötetekben, antológiákban, mesekönyvekben is.
2014-ben Eliza Beth szerzőtársammal közös mesekönyvünk az Underground Kiadó gondozásában jelent meg Tündérsúgta mesék címmel.
Önálló kötetek:
- Visszafelé szaladó fák (ifjúsági regény, Cégér Kiadó, 2009.)
- Kőbányai Mese-kifestő (kifestő füzet, alapítványi kiadás, 2011.)
- Az elvarázsolt diákok (kifestő füzet, szintén alapítványi kiadás, 2011.)
- Állatmikulás (kifestő füzet, Silver Tek Kiadó /Marosvásárhely/, 2011.)
- Meseputtony (mesekönyv, Silver Tek Kiadó, 2011. 2015.)
- Hóember és a hajnalmadár (e-book mesekönyv, Ulpius-ház Kiadó, 2012.)
- Verselő hónapok (gyermekversek, magánkiadás, 2014.)
- Fényporszemcsék (verses fotókönyv, magánkiadás, 2015.)
- Petya, Matyi és a duliánok (meseregény, Rupa Publisher Kiadó, 2015.)
- Mesék Rukkoláriából (mesekönyv és e-book, Publio Kiadó, 2016.)
- Dörmögő Dömötör és Tenyérke meséi I. – Hónapok (mesekönyv, Drize Kiadó, 2016.)
Saját weboldalamon (www.juditti.hu) ízelítő található verseimből, novelláimból, elbeszéléseimből, meséimből, és emellett vezetek itt egy irodalmi pályázatfigyelőt, hogy ezzel segítsem az amatőr író- és költőtársak pályakezdését.
Technikai adatok:
E-mail:
Web: www.juditti.hu
Facebook: https://www.facebook.com/juditti