Sás Károly: Gyógyfürdő
Egy napon, különös esemény történt a Panna-kútja melletti játszóterünkön.
A tó partjához nagy gépek érkeztek. Sok betont hoztak és abból építettek két nagy tömböt, egymással szembe.
Találgattuk, hogy mi lehet az. Vártuk a folytatást, ami nemsokára bekövetkezett.
Óriási gépek, vastag acélcsöveket hoztak. Egy hatalmas, nagyon erősnek látszó motort és vas torony alkatrészeket.
Nyilván dízel motort mert mikor üzemelt, erősen dübörgött és a kipufogógáz is büdös volt.
Hallottuk a felnőttektől, hogy olajfúrótorony épül, kőolajat akarnak találni. Az a roppant nagy gép, olajfúrógép.
A vastag csövek pedig a fúrószár részei. Már nem emlékszem, hogy azok maradtak-e végül mélyen a földben.
Az addigi nyugalom egy csapásra véget ért. Persze továbbra is kihajtottuk a víziszárnyasokat, de a játék átalakult.
Elkerítették a fúrótorony környékét, de csak dróthálóval. Mi ott álltunk órákig és figyeltünk.
Azt láttuk, hogy egyre fogynak a vascsövek, elnyeli őket a föld. Azt is láttuk, hogy nagy nyomású vízzel préselik ki a mélyből a földet.
Teljesen más színű föld volt. Nem emlékszem hány méter mélyre fúrtak naponta, pedig biztos megmondták, ha valaki kérdezte.
Arra sem emlékszem hány hétig tartott a zajos munka. De arra igen, amikor futótűzként terjedt a hír, hogy forró víz ömlik a vastag csőből.
Hogy hova? Bele a Panna-kútja tóba, a tavunkba.
Még a legöregebbek sem tudták mikor keletkezett az a nagy tó. Azt igen, hogy vályogtéglát gyártottak ott.
Vályogvetésnek mondták azt a munkát. Hosszú évtizedekig hordták el lovaskocsikkal a millió téglát.
Úgy lett egyre nagyobb és mélyebb a gödör, amit aztán végleg elöntött a víz.
De azt a legszínesebb fantáziával sem tudta volna senki elképzelni, hogy valamikor abba a hatalmas vályogvető gödörbe az esővízen kívül forró víz is ömlik. Hát ömlött. Láttuk, éreztük. Előbb óvatosan, csak bokáig, majd térdig tocsogtunk a meleg vízben.
Kis idő múlva már fürdőgatyában lubickoltunk benne. Megváltozott a tó szaga. Már akkor éreztük a sötét színű forró víz illatát.
Az, hogy mi gyerekek hancúroztunk a meleg vízben, természetes. De egyszer csak megjelentek a felnőttek is.
Azt beszélték, hogy a mélyből feltörő víz gyógyítja a fájó ízületeket. Gyógyfürdő lett a Panna-kútja.
Persze csak néhány méter partszakaszon és ugyanannyira a parttól mert a tó roppant vízmennyisége lehűtötte a forró vizet.
Nem tudom már hány hétig, hónapig tartott ez a szabad-fürdőzés.
Nekem hosszú időnek tűnt, hogy a gyerekek és a felnőttek áztatják magukat az átlátszónak, tisztának végképp nem mondható vízben.
A horgászok aggódtak, hogy az ismeretlen szagú, a mélyből jövő víz olyan anyagokat tartalmaz, ami megmérgezi a halakat.
Nem mérgezte meg sem a halakat, sem a békákat, sem a kacsákat, libákat...Nem tett semmi kárt az élővilágban.
Minden esetre a meleg víz csak folyt, csak folyt szabadon. Hamarosan kannákkal hordták, hordtuk haza a vascsőből éjjel-nappal ömlő meleg vizet.
Gyógyvízként itták, ittuk. Nem találtak kőolajat a szakemberek, de gyógyvizet igen.
Eldöntötték, hogy fürdő épül, legalább három medencével, amilyen közel csak lehet a forráshoz. De ez csak a következő évben kezdődhetett el.
Arra emlékszem, hogy fagyos időben pára borította a tó, kút közeli részét.
Az akkor "Jössze" néven ismert hideg vizű strand helye volt a legmegfelelőbb az új fürdőnek. Ez 1958-ban vagy 1959-ben lehetett.
Úgy kezdődött, hogy nagy gépek hatalmas gödröt ástak. Fel volt túrva a föld. Sokáig úgy is maradt. A környékbeli gyerekek örömére.
Részese voltam. Nagyokat hancúroztunk, a földkupacok között. Aztán hordták, csak hordták a rengeteg betont. Épültek a medencék.
Sajnos a Lődombunk a fürdőépítés áldozata lett. Valamihez kellett a földje.
Az új fürdő megnyitóján a mi úttörőzenekarunk játszott, Pethes Sándor, karnagy vezetésével.
A hamarosan megalakult úszóegyesület tagja lettem. A vízipóló csapatban is játszottam. Vezetője és edzője: id. Mike Miklós volt.
Most aludjatok jól! Elutazunk hamarosan a Jászapáti gyógyfürdőbe.
Ne lepődjetek meg, hogy milyen sötét, barna a víz színe. Nagyon értékes gyógyvíz.
